2021-ben egyszer már vezettem túrát nyakig covidosan és úgy néz ki, ez most megismétlődik. A Guaca melletti Almorzadero paramót ki kell hagyjam, úgy fuldoklom, de a kolumbiai patikusok mindaddig nem hajlandóak antibiotikumot adni, amíg nem lázasodom be. A Laguna de Ortices környéke betegen is szép, de jó lenne, ha végre a gyógyulás útjára lépnék, mert így nem lesz semmi a Nevado El Cocuyból.
A Világörökség részét képező Tierradentro katakombái Kolumbia egyik eldugott völgyében találhatóak. Ezek a nagyjából 1200 éves síremlékek egy ismeretlen civilizációról árulkodnak, akik talán leszármazottai lehettek a San Agustín-i kultúrának. Vagy nem. A katakombákat azok feltárása előtt sajnos kirabolták, így máig szinte semmit nem tudunk az egykor itt élt indiánokról. Képes beszámoló Kolumbia egyik legnagyobb történelmi rejtélyéről.
A Kolumbiához tartozó San Andrés szigetéről nekem Costa Ricába, Erinek pedig Panamába kell repülnie, hogy szervezni tudjuk a holnapután induló Mirador csapat túráját. Hónapokkal ezelőtt megvettük az egyirányú jegyünket a két említett országba nem kevesebb, mint 1040 dollárért, ami elég sok pénz egy röpke egy órás útért. A Copa Airlines azonban úgy véli, ez kevés. Ők 2000 dollárt, vagyis kb. 560 000 forintot tartanak korrektnek ezért a szolgáltatásért. Soha többé nem repülünk velük!
San Andrés szigetére azért jutottunk el, mert csak rajta keresztül tudtunk Kolumbiából Panamába repülni. Egyáltalán nem bántuk meg a kalandot, annak ellenére sem, hogy három nap alatt egy kisebb fajta vagyont hagytunk ott. Többek között itt pillantottuk meg az elmúlt két év legszebb tengerpartját és olcsón jutottunk új fényképezőhöz is.
Nem csak San Agustínban lelhet rá az ember letűnt kultúrák ősi emlékeire. 60 kilométerre északra az amorf szobroktól egy másik nép, talán a paezek ősei hagyták ott ujjlenyomatukat. Hatalmas gödröket ástak, kifestették őket és beléjük halottakat temettek. Persze mire a régészek rátaláltak a több mint 1000 éves sírokra, addigra azok jól ki lettek rabolva.